Egyre többen vannak a bécsiek

Bécs lakossága folyamatosan nő

[j.protic] publikálva: 2014-08-18 17:41:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A bécsi Belveder

Bécsben jelenleg 1 766 746-an élnek. Az előzetes becslések szerint a lakosság 2029-re éri el a kétmilliós számot - ismertette a felmérést a Der Standard című osztrák lap hétfőn.

 


A népességnövekedés változtat majd a város demográfiai összetételén, Bécsben nőni fog a fiatalok és az idősek aránya is. A becslések szerint 2020-ra 31 százalékkal emelkedik a hatvanöt év felettiek száma, 24 százalékkal a tizennégy év alattiaké. A 15 és 64 év közöttiek nagyjából nyolc százalékkal lesznek többen. Ennek ellenére a város fiatalodik, hiszen a felmérés szerint 1969 óta nem volt akkora a születések száma Bécsben, mint például 2012-ben. Nemcsak egyre több fiatal költözik be a fővárosba, hanem a külföldi bevándorlók, főleg magyarok, lengyelek és németek is jellemzően 29 év alattiak.

Az osztrák lap által megszólaltatott Rudolf Giffinger, a bécsi egyetem városkutatással foglalkozó tanára hiányolta a városfejlesztés stratégiai koncepcióját, fő problémaként pedig a város monocentrikus (egyközpontú) kialakítását említette, több városközpont létrehozását sürgetve.

Az egyre növekvő városban infrastrukturális beruházásokra van szükség, például a több mint százéves csatornahálózat vagy Stadtbahn nyomvonalának fejlesztésére.

A városfejlesztési osztály lapnak nyilatkozó vezetője szerint csaknem 120 ezer új lakásra is szükség lesz.

Renate Brauner, Bécs polgármester-helyettese hangsúlyozta: Bécsnek el kell kezdenie az infrastrukturális, képzési, lakhatási és egészségügyi fejlesztéseket. Emlékeztetett arra, hogy Bécs mint a legélhetőbb város, nemzetközi listák élén áll az életminőség, beruházási kedv és gazdasági teljesítőképesség tekintetében. Kiemelte: a főváros turisztikai szempontból is sikeres, hiszen a városban töltött éjszakák száma 2013-ban rekordszámú, 12,7 millió volt.

Bécs idén eddig 3,3 milliárd eurót költött egészségügyi, képzési, lakhatási és gyermekgondozási fejlesztésekre, a nyár elején a képviselőtestület elfogadta a 2025-ös városfejlesztési és környezetvédelmi terveket. 2050-ig a szén-monoxid-kibocsátást 80 százalékkal akarják csökkenti, az energia ötven százalékát megújuló energiaforrásokból kívánják biztosítani, az autóforgalmat már 2030-ig 15 százalékkal mérsékelni.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Kilövési engedély a medvére

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Hamarosan felhőszakadás lesz Budapesten
Gyülekeznek a viharfelhők és már dörög is.
PÉNZTÁRCA
26-nak annyi pénze van, mint a fél világnak
És az olló egyre csak nyílik
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Frissített a Google Maps
Nincs többé rosszul kiejtett úti cél
RECIKLI
Szilvia, a környezetmentő papírtörlő
Nem kell mindig feltalálni a csőben a lyukat

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--