Egészben lenyelt mindent az erdélyi dínó

Pteauszaurusz csontvázat találtak Hátszegen

[V.J.] publikálva: 2017-01-28 19:42:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A csaknem negyed tonnás ragadozó szája félméteres lehetett, így egészben nyelhette le áldozatait, akik elsősorban bébi dinók lehettek. Legalábbis ezt állítják brit kutatók, akik megtalálták a ritka ragadozó csontvázát egy szigeten, Hátszeg mellett Erdélyben.


A titokzatos ragadozó úgy hetven millió évvel ezelőtt élhetett. Pteauszaurusz csontvázat találtak Texasban és a Hszincsiang-Ujgur tartományban. Most pedig Erdélyben leltek egy ilyen csontvázra, melyet a helyszínről Hatzegopteryx- nek neveztek el.

Mit lehet tudni ezekről a ritka repülő ragadozókról, akik a Jura és Kréta korban népesítették be a Földet? A szakértők többsége úgy véli: a pteauszaurusz,  a dinoszaurusz és a krokodil szoros rokonságban álltak egymással. Aztán az első kettő, amely a levegőben közlekedett kihalt.  A krokodilus azért menekülhetett meg, mert átköltözött a vízbe. A dinoszaurusz és a pteauszaurusz vesztét valószínűleg a túlságosan nagy testtömeg okozta. Ez a példány, melyet Hátszeg mellett Erdélyben találtak, egyáltalán nem túl nagy. A legnagyobb pteauszaurusz olyan lehetett mint egy F 16-os vadászbombázó! Persze voltak köztük egészen kicsik is éppúgy mint a dinoszauruszok között is. A brit kutatók úgy vélik: a szigeten a most megtalált pteauszaurusz lehetett a legnagyobb ragadozó! Ezért a kisebb dinók a számára zsákmányt jelenthettek. Akkora szájuk volt, hogy egészben bekaphatták az áldozatukat! Az Erdélyben megtalált lelet azt mutatja: a pteauszaurusz szinte az egész világon elterjedt hiszen a repülő ragadozók csontvázát az USA déli részén éppúgy megtalálták mint Kína legnyugatibb részén.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Országosan védett láp is odalett Fonyódon
Nem öngyulladás okozta a nádastüzet
PÉNZTÁRCA
Van ötös a lottón
Valaki megütötte a főnyereményt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Grabowski falra mászott a nyolckerben
Újabb tűzfal lett színes

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--