Donald Trump: „ Amerika mindenekelőtt“

Beiktatták az USA 45.elnökét

[j.protic] publikálva: 2017-01-20 20:06:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Mostantól Amerika érdekei számítanak mindenekelőtt - ígérte a pénteki hivatalos beiktatást követőem elhangzott beszédében Donald Trump, az Egyesült Államok 45. elnöke.


Trump korábban rövid beiktatási beszédet ígért, s az valóban kevesebb, mint húsz percig tartott. Ám szóvivője, Sean Spicer korábbi tájékoztatásával ellentétben az elnök egyfajta politikai programot vázolt.

Leszögezte: a mostani hatalomátadás nem szokványos, a hatalmat - mint fogalmazott - Washingtontól visszaadjuk a népnek. Majd miután megköszönte Barack Obamának és feleségének az átmeneti időszakban nyújtott segítőkész támogatást, meggyőződését fejezte ki, hogy az amerikaiak összefognak és együttes erővel újjáépítik Amerikát. Amerikában a politikusok jól éltek, de közben az emberekről megfeledkeztek - mondta, kifejtve, hogy az elit győzelmei nem az emberek győzelmei voltak, s amíg "az elit ünnepelt országunk fővárosában, addig szerte az országban a kínlódó családoknak nem volt okuk ünneplésre".

Trump a beszéd elején nem azt a választási kampány idején többször elhangzott kijelentését ismételte meg, hogy "ismét naggyá tesszük Amerikát" - erre csak beszéde végén tért vissza -, hanem azt hangsúlyozta, hogy mostantól Amerika érdekei mindennél előbbre valók lesznek, döntéseinek alapja az lesz, mi az előnyös az országnak. Azon munkálkodik majd, hogy Amerika "újra győztes legyen", s ehhez egyszerű módszert ajánl: mindenki termeljen amerikai terméket, vásároljon amerikai árut és alkalmazzon amerikai munkaerőt.

Felsorolta, hogy szerinte milyen területeken van szükség változtatásokra. Ennek kapcsán utalt arra, hogy az amerikai városokban bűnöző bandák garázdálkodnak, a bűnözés túl sok emberéletet követelt, a középosztály elszegényedett, az infrastruktúra leromlott, miközben az Egyesült Államok dollármilliárdokat költött külföldön. "Más országokat tettünk gazdaggá" - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy az Egyesült Államok más országok hadseregeit finanszírozta, miközben Amerikában munkahelyek szűntek meg, gyárakat zártak be. Hozzátette: ez már a múlté, új vízió szerint kormányozzák majd az országot. "Eljött a cselekvés ideje" - hangsúlyozta.

Az új elnök kitért arra is, hogy Amerika nem akarja ráerőltetni a saját értékrendjét másokra. Azt ígérte, hogy egyesíti, összefogásra sarkallja majd a világot a radikális iszlám ellen, és fontosnak tartotta leszögezni azt is, hogy az amerikai patriotizmusban nincs helye az előítéletességnek.

Beszéde végén ismét visszatért a teendőkre, s - a választási kampányában elhangzottakhoz hasonlóan - óriási infrastrukturális beruházásokat, új utakat, repülőtereket és vasútvonalakat ígért. Hangsúlyozta azt is, hogy készen áll figyelmet és erőforrásokat fordítani a világűr kutatására, az orvostudomány fejlesztésére, új technológiák és erőforrások alkalmazásának elősegítésére.

"Minden lélegzetemmel értetek fogok harcolni és soha, de soha nem okozok nektek csalódást" ígérte honfitársainak az Egyesült Államok új elnöke.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Vírusmentes buszokban kelhetünk útra újra
Megmutatjuk, hogy csinálják!
PÉNZTÁRCA
Nagyon megbüntette a GVH a booking.comot
Agresszív pszichés nyomással
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Gigaakvárium Hawaii-on, úszhatunk is benne
Pancsolj Nemóval és barátaival!
RECIKLI
Hulladék farmerből egyedi divat
Különleges ötletek az Európai Hulladékcsökkentési Héten

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--