Dohánymentes ország

Írország küzd a dohányzás ellen

[j.protic] publikálva: 2013-10-04 20:17:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A "dohánymentes ország" tervét terjesztette elő az ír egészségügyi miniszter, aki 2025-re öt százalék alá kívánja csökkenteni a dohányzók arányát az írek körében. Írországban, ahol 2004-ben a világon először vezették be a teljes dohányzástilalmat a munkahelyeken, a legfrissebb adatok szerint a 15 év fölötti lakosság 22 százaléka dohányzik.


James Reilly egészségügyi miniszter terve hatvan javaslatot tartalmaz, köztük például azt, hogy vezessenek be dohányzási tilalmat az olyan autókban, ahol gyermek is utazik. Bevezetné a dohányzási szabályok megsértőinek helyszíni bírságolását is. A dohánytermékek kaphatóak lennének, ám az áruk emelkedne. A terv szigorítaná az árusítást, megszüntetné például az önkiszolgáló cigaretta-automatákat - tudósított a tervezetről BBC hírszolgálata.

A miniszter szerint a dohányzás áll az első helyen a megelőzhető halálokok között Írországban, ahol évente legalább 5200-an halnak meg dohányzás okozta betegségben, ez az összes halálozások csaknem egyötöde.

A 2004 márciusában kiadott, a dohányzást minden munkahelyen megtiltó törvény a pubokra és a klubokra is vonatkozott. Egy idén megjelent tanulmány becslései szerint a tilalom hatására 2004 óta a dohányzás okozta halálozások közül 3726-et sikerült megelőzni.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kertet építenek a száguldó buszokra
Újragondolták a zöld járműveket Szingapúrban
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Táncolva kapálnak Ugandában! (videó!)
Gyorsabb a munka, és jobban bírják a hőséget
RECIKLI
Csoda a Notre Dame-ban
Ott vannak az Operaház és a Louis Vuitton tetején is

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--