Csak ennyit kaptak a tanárverők

Felfüggesztett börtönre ítélték a verekedőket

[seifert.p] publikálva: 2016-06-09 18:27:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a budapesti kerületi bíróság a pesterzsébeti iskolában hétfőn bántalmazott tanítónő támadóit.


Ibolya Tibor tájékoztatása szerint a 34 éves nő és 25 éves társa hétfőn azért ment az iskolába, hogy elégtételt vegyen a tanítónőn, mert úgy tudták, a nő gyermekét "sérelem érte". Az iskola folyosóján hangosan káromkodva felelősségre vonták a tanítónőt, akit az iskola igazgatójának közbelépése ellenére a nő ököllel megütött, társa pedig a hajánál megfogta és visszarántotta, mivel menekülni próbált.

A két elkövetőt még az őrizetben tartásuk alatt bíróság elé állították közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt. A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság megállapította a bűnösséget, ezért a nőt 4 évre felfüggesztve 1 év 10 hónap, társát pedig 3 évre felfüggesztve 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztésért fellebbezett.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Tízszer több naperőművet ígért Áder János
A köztársasági elnök New Yorkban
PÉNZTÁRCA
Lassan nem lesz szükség utazási irodákra?
Egyre többen közvetlenül a szállodák honlapján foglalnak
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Pók és rablás – ez vár ránk Brazíliában?
Kemény helyszínen zajlik az olimpia
RECIKLI
Koccintás online
Ha már zárva a kocsma is

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--