Bombaüzlet az útlevél

Állampolgárság eladó

[V.J.] publikálva: 2017-06-05 07:11:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A németek útlevele a legjobb, mert azzal szinte mindenüvé el lehet jutni- derül ki a BBC összeállításából, melyet a pénzért vásárolható állampolgárságnak szentelt.


Az ami szegény karib-tengeri miniállamok maxi bizniszének számított harminc évvel ezelőtt, az ma már az USA-nak is több mint 1 milliárd dollárt hoz évente. Saint Kitts és Nevis 1983- ban vált függetlenné, de a miniállam hamarosan észrevette: üres a kassza! Erre a következő évben elkezdte árusítani az állampolgárságot. Kezdetben csak pár százan jelentkeztek. Aztán 2009-ben elérték: ezzel az útlevéllel szabadon lehet utazgatni a schengeni övezetben! Azóta tódulnak az ügyfelek. A GDP 10%-át az útlevél biznisz hozza a konyhára, a költségvetés bevételének több mint az egyharmada ebből van! St. Kitts és Nevis valamint Kanada volt az úttörő ezen a téren a nyolcvanas években. Ma már szinte minden útlevél eladó - teljesen törvényesen is! A globalizáció rohamtempóban halad előre, de közben kissé paradox módon az elzárkózás jelei mutatkoznak a politikában. Jól mutatja ezt a brexit vagy Trump megválasztása. Azóta megsokszorozódott az igény a második vagy épp a harmadik vagy negyedik útlevélre. Andrew Henderson fiatal amerikai vállalkozó  ezért is alapította meg a Nomád Kapitalista céget. Neki magának négy útlevele van már és szívósan dolgozik egy ötödik megszerzésén. A BBC-nek elmondta: a Franciaországhoz tartozó Comore szigeteken és a karib-tengeri szigeten St. Lucian azért vesz részt befektetési programokba, hogy megszerezze az útlevelet. De ez nem öncél: utána ugyanis rengeteg adókedvezményt kap! Ezek a szigetek ugyanis adóparadicsomok!  Mennyibe kerül mindez? Minél szegényebb az ország annál kevesebbe! Az Európai Unióban például Lettország a legolcsóbb ilyen szempontból: 35 ezer dollár a minimális befektetési határ. Franciaország a csúcs 10 millió dollárral. Aki útlevelet vásárol, az csak ritkán kíván abban az országban élni, melynek az állampolgárságát megszerezte. Valójában inkább biztosítási kötvénynek tekintik ezt a befektetők, akik egyre többen vannak. Régebben csak a szupergazdagok kiváltsága volt a második vagy a harmadik útlevél. Dehát a karib-tengeri adóparadicsomokban 100 ezer dollár a beugró. Ez már a középosztálynak sem jelent gondot Európában vagy Észak Amerikában.

A nagy útlevél biznisznek persze megvannak az ellenfelei is. Az USA-ban két szenátor törvénytervezetet adott be a nevezetes EB 5-ös program megszüntetésére. Mire hivatkoznak? Arra, hogy miközben a gazdagok pillanatok alatt kapnak letelepedési lehetőséget Amerikában addig a szegények éveket kell, hogy várjanak erre. Arról nem is beszélve, hogy az egész útlevél biznisz hatalmas pénzmosás és adócsalás lehetőségét kínálja. Az FBI nemrég leplezett le egy 50 millió dolláros csalást, melyben kínaiak jutottak amerikai letelepedési lehetőséghez. Kínában a korrupció ellenes nyomozók egyre jobban szorongatják a gyorsan gazdagodókat, akik mindent megpróbálnak, hogy külföldre jussanak.

Kushnernek, az elnök vejének családja nyíltan árulta a letelepedési kötvényeket Pekingben mindaddig amíg nem szóltak nekik, hogy ez bizony összeférhetetlen azzal, hogy Kushner Trump egyik főtanácsadója a Fehér Házban. Iránban úgy kerülték ki az amerikai szankciókat, hogy útleveleket vettek St. Kitts és Nevis szigeten. A legnagyobb biznisznek most a brexit ígérkezik. A BBC-nek nyilatkozó állampolgárságot áruló üzletember úgy nyilatkozott: két évig még él az európai kapcsolat addig a brit polgárok biztonságban vannak. Utána viszont megkezdődhet a roham a második útlevélért az Egyesült Királyságban is, amely eddig az egyik legvonzóbb célország volt a világon.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Az arcom lesz az útlevelem

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ijesztően égnek az Amazonas esőerdői
Ujjal mutogatnak egymásra
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Lezárják Izrael legpatinásabb szállodáját
Az amerikai elnöki vizit idejére
RECIKLI
Jégkorszaki növényeket találtak
Jurassic Park a való világban

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--