Bélszín dukál a királyi ebeknek

Királyi módra étkeznek a királynő kutyái

[j.protic] publikálva: 2013-09-15 17:18:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A londoni Buckingham Palota

Királyi módra étkeznek a brit uralkodó kutyái is: napi menüjükön rendszeresen szerepel bélszín és csirkemell, amelyet egy udvari séf készít - legalábbis II. Erzsébet királynő egyik életrajzírója szerint.

 


Brian Hoey új kötete - amely ezúttal a királynő híres corgi kutyáiról és az udvarban élő más kedvencekről szól - a héten kerül a boltokba. A Pets by Royal Appointment című könyvből - a The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap előzetes ismertetője alapján - kiderül az is, hogy az apró termetű ebek soha nem kapnak konzerv kutyaeledelt. A corgik minden nap pontban délután 5 órakor étkeznek, és az uralkodó mindig személyesen látja el a megfelelő öntettel az igényesen elkészített étkeket, amelyeket egy udvaronc hoz át a konyháról.

Ha a könyvben foglaltaknak hinni lehet, a 87 esztendős királynő az étkezésen kívül is szinte megszállottan ügyel a fogyatkozó corgifalka egészségi állapotára. Hoey forrásai szerint például amikor az uralkodó ruhapróbát tart, utána mindig magához vesz egy mágnest, és azzal szedi össze az esetleg elszóródott tűket és csatokat, nehogy kutyái véletlenül felsértsék érzékeny talpukat.

Amikor pedig az egyik corgi megbetegedett, a királynő ragaszkodott a homeopátiás kezeléshez, arra hivatkozva, hogy ez a gyógymód rajta is sokat segített.

II. Erzsébet királynőnek jelenleg már csak négy corgija van. A falka a korábbi években sokkal nagyobb létszámú volt, de nem cáfolt brit sajtóértesülések szerint az uralkodó - tekintettel saját hajlott korára - most már nem pótolja újakkal az élők sorából távozó kedvenceket.

Erzsébet még hercegnőként, 18. születésnapjára, 1944-ben kapta szüleitől az első corgit, Susant. A "dinasztiaalapító" olyan megbecsülésnek örvendett, hogy 1947-ben kötött frigyük után még nászútjukra is elkísérhette a későbbi uralkodót és férjét, Fülöp edinburghi herceget.

A jelenleg 92 esztendős Fülöp ugyanakkor állítólag nem osztja hitvese rajongását: az új életrajzi kötet szerint az agg herceg ki nem állhatja a corgikat, főleg azok "szüntelen csaholása" miatt.

A corgik ennek ellenére az utóbbi hatvan évben szinte mindig láthatók voltak a királynő környezetében, gyakran még protokolláris eseményeken is.

A brit uralkodó híres jó humoráról, de a corgikkal kapcsolatban ő sem ismer tréfát. A brit sajtó a mai napig emlegeti azt a hosszú évekkel ezelőtti incidenst, amikor egy udvari rendezvényen az egyik vendég óvatlanul azt találta mondani, hogy az ő corgijai is ugyanúgy "koldulnak" a családi étkezések során, mint a királynő kutyái. "Az én kutyáim nem koldulnak" - hangzott a fagyos tekintettel kísért rendreutasítás.

A kutyafajtát már a X. század óta tenyésztik Walesben, ahol eredetileg terelőkutyaként használták a corgikat. Nevük is walesi eredetű: a "cor" a helyi nyelvjárásban törpét, a "ci" kutyát jelent, vagyis a corgivá alakult elnevezés szerint törpekutyákról van szó.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Feketególya fotelből
Nézze élőben a gemenci családot
PÉNZTÁRCA
A 2. világháború óta legmélyebb recesszió jön
Az idén 3 ezer milliárd dollárral lesz szegényebb a világ
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Több baktérium van rajta, mint a vécédeszkán
Minden nap a szánkhoz emeljük mégis

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--