Belgrád tavasszal is izgalmas

Tito ma már csak múzeum, de annak különleges

[V.J.] publikálva: 2017-04-01 17:54:00 | Nyomtatásprint

hírkép

fotó: Konkoly-Thege György

Belgrád nem tipikus turistacélpont, pedig néhány napra bőven akad látnivaló a közel másfél milliós szerb fővárosban. Három napom volt bejárni és ez ilyenkor, tavasszal azt hittem elég is lesz. Nyáron a folyóparti teraszok biztos elcsábítják az embert és nehezebb teljesíteni a tervet.


Az első esős napon a Jugoszláv történelem múzeumába mentem el. A nemrég újra megnyitott épületegyüttes a neve ellenére valójában Josip Broz Tito volt elnök mauzóleuma és kapott ajándékainak múzeuma. Közel kétszázezer tárgyat kapott az évek során Tito ,melyből körülbelül 2000 látható.

A legérdekesebbek az úgynevezett baton-ok voltak melyek az olimpiai lángot vivő fáklyára hasonlítanak és az elnök születésnapjára hozták a fiatalok , összesen vagy húszezret. Az úgynevezett Virágok házában Tito és második felesége Jovanka márványsírja található. Érdekesség, hogy a kertben 3 teljesen egyforma szobor is látható Titóról.

A nagyon tartalmas vezetett túrán (melyen csak egyedül voltam) az angolul kiválóan beszélő kísérőm elmondta,hogy mivel az elnöknek nagyon megtetszett a szobor , rendelt belőle húszat,de végül negyvenet készítettek belőle a túl lelkes művészek. Nem sokat tudnak arról hol van a sok szobor de például nemrég került elő egy Dél-Amerikában. Az emlékhelyet Tito 1980-as halála után milliók látogatták, mostanában körülbelül évi százezren.

A város nekem legjobban tetsző épülete Ljubica hercegnő rezidenciája. A mai formájában 1930-ban újjáépített palota szerb-balkán stílusú. A kétszintes látogatható épület   minden szobája más stílusú bútorokkal van berendezve.

1905-ben kezdték el építeni a Szent Száva katedrálist.2004-re (!) fejezték be kívülről de belül még gyakorlatilag csak egy nagy üres tér található,igaz akár 10.000 ember elfér benne. A másik nagy belvárosi templom a Szent Márk székesegyház 1935-ben épült fel. Belgrád legfontosabb látnivalója a vár,ahol tábla jelzi hogy 1456-ben Hunyadi János vezetésével itt arattak győzelmet a törökök felett. A "nándorfehérvári diadal" helyszíne tágas tereivel,néhány szép épületével,múzeumaival,bástyáival nagyon kellemes helyszín egy délután eltöltésére.

A rövid belgrádi látogatás alatt csak egy kirándulást tettem -  a korábban önálló város Zimonyba. Ide is később kell jönni mert a folyóparti halvendéglők sora akkor kezd csak igazán élni.

Belgrád múzeumai közül talán a legfontosabb a Tesla Múzeum. A világhírű fizikus és feltaláló Nikola Tesla alkotásait és emléktárgyai bemutató tárlatra érdemes több idő szánni , mert sok dolgot bemutatnak vagy ki lehet próbálni. A belvárosi Zepter múzeum állandó kiállítása érdekes vegyes összeállítás volt a jelen és közelmúlt szerb műalkotásaiból.

Belgrádban nagyon színvonalas éttermek vannak. Néhányat volt szerencsém kipróbálni és a Lovac, Manufaktura vagy akár a különleges nevű „ ?” is jó szívvel ajánlható.

Azt hiszem Belgrádba érdemes visszamenni.

Konkoly-Thege György

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Szerbia olcsó és közel van

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Már nem népszerű az állatminta
Ennek ellenére ezrével mészárolják a kígyókat Indonéziában
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mától könnyebb Ausztriába menni
Sinopharm igen, Szputnyik nem
RECIKLI
Ki a legsikeresebb nő?
Ez a teszt minden titkodat feltárja

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--