Bedugult a Csatorna-alagút

Komoly fennakadások a közlekedésben

[j.protic] publikálva: 2014-07-08 08:12:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Műszaki hiba miatt több száz utast kellett átszállítani egy másik vonatra hétfőn a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő tengeralatti vasúti alagútban. A Csatorna-alagút forgalmában jelentősek a fennakadások.

 


Az 1994-ben megnyitott alagutat, amely az angliai Folkestone és a franciaországi Calais között húzódik a La Manche csatorna alatt, a Londont Párizzsal, illetve és több köztes állomással összekötő, 300 kilométeres óránkénti sebességgel haladó személyszállító Eurostar szuperexpresszek, illetve a két part között közlekedő, járműveket is szállító Le Shuttle szerelvények használják. Emellett külön, teherautók szállítására kialakított, konténerszerű vasúti kocsikat vontató szerelvények is közlekednek a brit és a francia parti terminálok között.

A műszaki hiba akkor történt, amikor egy Le Shuttle-szerelvény haladt át az alagúton. A vonat, amely Folkestone-ból indult, már 11 kilométert megtett Franciaország felé a 48 kilométeres alagútban, amikor áramellátási problémák miatt leállt.

Az alagutat üzemeltető Eurotunnel társaság előzetes tájékoztatása szerint valószínűleg a vonat áramszedője leszakította a felsővezetéket.

A szerelvényen 382 személy utazott; őket félórás várakozás után leszállították, és a karbantartó járművek közlekedésére kialakított, de evakuálásra is használható középső alagútba vezették át. Az ellenirányú főalagútban Franciaországból küldtek értük egy mentesítő szerelvényt, amely átvitte őket a francia partra, de járműveik egyelőre az alagútban rekedt vonaton maradtak.

A forgalom a szabadon maradt alagútban folytatódott, de komoly késésekkel. A Eurotunnel rendkívüli helyzetekre kidolgozott menetrendje alapján a szerelvények 90 percig az egyik, majd 90 percig a másik irányban haladhatnak ebben az alagútban.

A Eurotunnel utastájékoztató szolgálata szerint hétfőn este a Le Shuttle-szerelvényekkel átkelni kívánó autósoknak a brit terminálon négy órát, a francia oldalon három órát kellett várakozniuk.

A személyszállító Eurostar expresszeket üzemeltető társaság is jelentős késésekről számolt be, és azt kérte utasaitól, hogy ha nem feltétlenül szükséges, hétfőn ne utazzanak. A cég felajánlotta, hogy a hétfőre szóló menetjegyeket a következő négy hónapra ingyen átcseréli.

A súlyos üzemzavar hatással lehet a Tour de France kerékpáros körversenyre is, amelynek angliai szakasza éppen hétfőn zárult Londonban, és csapatok buszai és szállítójárművei a Le Shuttle-vonatokon keltek volna át Franciaországba, ahol kedden kezdődik a verseny negyedik szakasza.

Az utóbbi években ez a legkomolyabb fennakadás a Csatorna-alagútban.

 

Legutóbb 2009 rendkívül hideg decemberében történt hasonló; akkor egymás után hat Eurostar-szerelvény romlott el és rekedt órákra az alagútpár London felé tartó ágában, összesen 2500 utassal. A későbbi vizsgálat megállapítása szerint a szupervonatok elektronikai berendezéseit a fagyos, havas külső időjárás és a Csatorna-alagút meleg, párás levegője közti különbség, valamint a szerelvények által beszívott, az alagútban olvadni kezdő hó tette tönkre.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Másfél milliárdos pert bukott az állam
Lepkék miatt ment a 2 éves bírósági eljárás
PÉNZTÁRCA
Csúcsra jár a magángép-biznisz
Felpörgette a koronavírus
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Beporzók napja
Jó lesz csütörtökön Vácrátóton

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--