Becsületes taxis szerény jutalma

Nem tartotta meg az autóban talált vagyont

[j.protic] publikálva: 2016-07-09 08:45:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Habozás nélkül leadta a rendőrségen az autójában talált jelentős összeget egy bostoni taxis. Később kissé csalódott volt a szerény jutalom miatt, melyet a pénz tulajdonosától kapott.


Raymond MacCausland egy hajléktalan utast fuvarozott haza, aki rengeteg pénzt örökölt azután, hogy hat hónapot lakott hajléktalanszállókban. Mikor kitette őt a hotelnél, a sofőr észrevette, hogy a férfi ott felejtette a táskáját benne 187 ezer dollárral.A taxis nem habozott, a pénzt azonnal a legközelebbi rendőrőrsre vitte. A táskából előkerültek a férfi iratai is, valamint az örökséget igazoló dokumentumok. Nem sokkal később sikerült megtalálni az utast is, akinek hiánytalanul átadták az autóban felejtett táskát a pénzzel együtt.

A taxis azonban nem azt a jutalmat kapta, amiben reménykedett. A férfi ugyanis csupán 100 dollárt adott neki hatalmas vagyonából. „Azt hittem , hogy legalább 500 vagy 1000 dollárt kapok ,“ idézte New York Daily News a 72 éves taxist, aki szavai szerint életében először látott egyben ilyen hatalmas összeget. Mint mondta, a pénzt akkor is visszaadta volna, ha semmilyen jutalom se járt volna érte. „Ez így volt helyes. Sok ember azt mondta nekem, hogy meg kellett volna tartanom a pénzt, de erre nem lettem volna képes, “ tette hozzá a becsületes amerikai taxisofőr.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Lázadni virágültetéssel is lehet
Hallott már a gerillakertészetről?
PÉNZTÁRCA
További százmilliók a budai fonódó villamosra
240 millióval emelték az eddigi összeget
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Miss Éden - szépségek talpig hulladékban
Nagyon menő a környezettudatosság

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--