Baťa utca lesz Martfűn

Utcát neveztek el a cipőgyár cseh alapítójáról

[j.protic] publikálva: 2013-10-01 08:32:00 | Nyomtatásprint

hírkép

J.A.Baťa szobra a csehországi Zlínben

Az interneten is szavazhattak a martfűiek a város új utcaneveiről az önkormányzat honlapján feltüntetett javaslatok alapján, hogy azokkal váltsák fel a 20. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezéseket.


A felkínált lehetőséggel négyezren éltek, és a voksolás alapján többek között utca őrzi ezentúl a cseh Jan Antonín Batának, a cipőgyár- és városalapítónak emlékét a Szolnok melletti településen.

A kisvárosban ezt a szavazási módot azért vezették be, mert a lakosság kétharmada rendszeresen internetezik - mondta el Kiss Edit (független) polgármester az MTI-nek.

Mint felidézte, a képviselő-testület a törvényi előírásoknak eleget téve júniusi ülésén döntött arról, hogy Martfű közterületei közül tíznek a nevét megváltoztatja. Előzetesen javaslatokat kértek a lakosságtól, és azok alapján állították össze a szavazásra szánt nevek negyvenes listáját. Ezen között magyar művészek, tudósok neve, a Tiszához, illetve táji jellegzetességhez, valamint a város történetéhez kapcsolódó elnevezések egyaránt szerepeltek.

Az önkormányzat szeptember végi ülésére a legtöbb szavazatot kapott javaslatokat figyelembe véve készítették el az előterjesztést, amelyet a testület elfogadott. A megszületett határozatok szerint a Ságvári Endre utat Bata úttá nevezték át, a Kállai Éva út Pipacs, a Kun Béla út Galagonya, míg a Zalka Máté út Borostyán út lett.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Másfél év múlva jön a kuna helyett az euró
Milyen horvát nemzeti szimbólum díszítse?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--