Az okostükör számolja a ráncokat

Szép vagy, szép vagy, de a tükör okosabb

[V.J.] publikálva: 2017-09-06 10:33:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Rövidesen boltokba kerül a szépségipar legújabb innovációja, az okostükör, ami a ráncok mellett a bőrhibáival is szembesíti a vásárlóit.


A hagyományos tükröknek leáldozott, a technológia ugyanis ezt az egyszerű tárgyat is megreformálta. Egy új eszközzel, az okostükörrel rukkolt elő egy tajvani cég: a kamerával ellátott tükör analizálja az arcot, majd megmutatja azokat a dolgokat, amiket a legtöbb nő nem szeretne látni. Megszámolja a ráncokat, a szem alatti karikákat, a tág pórusokat, és másfajta, kisebb bőrhibákra is felhívja a figyelmet, majd javaslatot tesz arra, hogyan és milyen termékekkel lehetne ezeket orvosolni.

Az innovációt a berlini IFA technológiai kiállításon mutatták be, forgalomba pedig novemberben kerül az Egyesült Királyságban. A HiMirror nevet kapott okostükörről a cég vezetője azt mondta, hogy bőrgyógyászokkal és fitnesz-szakemberekkel dolgozták ki. Egy bármikor elérhető szépségtanácsadót szeretnének adni az embereknek – elég borsos áron, egy készülékért ugyanis 320 fontot, vagyis több mint 100 ezer forintot kell majd kifizetni.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A pápa is aggódik a klímaváltozás miatt
2015-re elkészül a zöld enciklika
PÉNZTÁRCA
Kockázatcsökkentési tippek profiktól
Anyagi biztonság veszélyhelyzet idején
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Élve tépik szép a kecskét
Brutális japán fesztivál
RECIKLI
Légzéskönnyítés Forma 1-es segítséggel
Egy hét alatt fejlesztették

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--