Az internet mindent tud rólunk

Akárcsak a sorozatokról

[L.Eszter] publikálva: 2015-09-25 09:55:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Valószínűleg eddig is tisztában volt a fenti állítással, amikor például repülőjegyet vásárolt, és a visszaigazoló e-mail mellé jött egy másik levél is a Google-tól, hogy beírta az indulás idejét a naptárába. Vagy amikor egyszer rákeresett valamire, és onnantól kezdve csak azzal a bizonyos dologgal kapcsolatban látott hirdetéseket. Most a Netflix mondja meg, hogy egy sorozatot melyik résztől nem bírja abbahagyni.


Itthon kevéssé ismert szolgáltatás a Netflix, ugyanis egyelőre nem elérhető, de állítólag 2016 környékére már mi is legálisan lehetünk a sorozatok rabjai. A szoftver lényege, hogy egy bizonyos összegért cserébe teljesen legális módon tudjuk nézni kedvenc sorozatainkat, filmjeinket. Fontos karakterisztikája még a dolognak, hogy a Netflix által sugárzott sorozatok évadonként, nem pedig részenként jelennek meg - olvasni a globoport.hu oldalán.

Ez elsőre elég rossz üzletpolitikának tűnik, hiszen így a néző nem várja minden héten az újabb és újabb részt, és nem izgulja magát halálra, hanem inkább halálra fekszi magát a kanapén abban a másfél napban, amíg zombiként felzabálja a teljes évadokat.

Persze nem lenne ekkora ügy a Netflix, ha nem érné meg iszonyatosan nekik a dolog. Sőt, most egy olyan felmérést is publikáltak, amely arra mutat rá, hogy egyáltalán nem a pilot (az első rész) epizódok miatt kattanunk rá egy-egy sorozatra.

A kivitelezés egyszerű volt: megnézték, hogy hányadik résztől van a legnagyobb valószínűsége annak, hogy a felhasználó be is fejezi az évadot (70%-nál húzták meg ezt a határvonalat). Természetesen ezzel saját üzletpolitikájukat akarták igazolni, hiszen ez alapján valóban jobb ötletnek tűnik egyben kiadni az évadokat. Azt viszont nem tudja bizonyítani ez a felmérés, hogy mekkora szerepet játszik a várakozás, ami a klasszikus, hetente megjelenő sorozatoknál teszi izgatottá a nézőt.

Mindenesetre valóban megkérdőjelezi a klasszikus eljárást, de ha minden igaz, egy éven belül már mi magunk is el tudjuk dönteni, amikor itthon is elérhetővé teszik a szolgáltatást.

Alább pedig itt egy lista, aminél azt láthatjuk, hogy bizonyos sorozatoknál hányadik résznél jött el a pont, ahol a nézők 70%-a végigkövette az évadot:

Arrow — 8. rész
Bates Motel — 2. rész
Better Call Saul — 4. rész
Bloodline — 4. rész
BoJack Horseman — 5. rész
Breaking Bad — 2. rész
Dexter — 3. rész
Gossip Girl — 3. rész
Grace & Frankie — 4. rész
House of Cards — 3. rész
How I Met Your Mother — 8. rész
Mad Men — 6. rész
Marco Polo — 3. rész
Marvel’s Daredevil — 5. rész
Once Upon a Time — 6. rész
Orange is the New Black — 3. rész
Pretty Little Liars — 4. rész
Scandal — 2. rész Sense8 — 3. rész
Sons of Anarchy — 2. rész
Suits — 2. rész
The Blacklist — 6. rész
The Killing — 2. rész
The Walking Dead — 2. rész
Unbreakable Kimmy Schmidt — 4. rész

 

Forrás: globoport.hu

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Nem szexeltek, megfagytak
Nem bírták az űrklímát a gekkók
PÉNZTÁRCA
Nem szexelnek és soha nem lesz pénzük
Miért boldogtalanok az ezredfordulósok?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Romániába készül? Figyeljen!
Mától szigorúbbak
RECIKLI
A rák sok fajtáját gyógyíthatja
Az immunrendszer frissen felfedezett eleme

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--