Az egycentes, ami félmillió dollárt ér

A különleges érme a függetlenséget szimbolizálta.

[Márton Zs] publikálva: 2016-08-11 11:10:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A kép illusztráció.

Több mint félmillió dollárért, azaz 150 millió forintért kelt el egy ritka egycentes az amerikai pénzverés korai korszakából egy kaliforniai árverésen.


Az 1792-ben rézből vert Birch Centért 517 ezer dollárt fizetett új gazdája, a szintén 1792-ben készült Silver Center Cent, amelynek közepében kicsiny ezüstveret van, 352 ezer dollárért kelt el.

A Heritage Aukciósház közölte, hogy a bevétel ugyan kissé elmaradt a várakozásoktól - a két pénzérméért összesen egymillió dollárt reméltek -, de így is elégedettek az eredménnyel. "Két olyan pénzérméről van szó, amelyet értéküknél több 43 milliószor magasabb áron adtunk el, egy ilyen eredmény nem lehet kiábrándító" - hangsúlyozta.

Azt nem tudni, hogy az ugyanakkor vert pénzérmék közül az egyik miért ért többet, mint a másik. Az egycentesek az amerikai történelemnek a gyarmati rendszerből egy új köztársaságba való átmenetének időszakában készültek, az alapító atyák tervezték és gyártatták, akik ezzel is meg akarták különböztetni magukat a britektől, a brit pénzrendszertől.

Az ezüst egycentest eltűntnek hitték egészen az 1960-as évekig, amikor rábukkantak egy angol pubban. Megtalálója sokáig őrizte, majd amikor eladta, 28 ezer fontot, vagyis több mint 10 millió forintot kapott érte.

(MTI)

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Vegyen albán MIG-et a kertjébe!

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Pulcsit kapnak a bántalmazott elefántok
Színpompás akció Indiában
PÉNZTÁRCA
Multikulturális pénzügyi edukáció Bukarestben
O.K. Központ már románia fővárosában is
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Azt éreztem, hogy megfulladok…
Zaja Kitty a dermesztő hidegben találta meg a boldogságot
RECIKLI
Törölték a járatát, hát hazabiciklizett
Skóciából Athénba, karantén idején

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--