Arisztokrata elnökük lesz a cseheknek?

Zeman vagy Schwarzenberg?

[j.protic] publikálva: 2013-01-14 12:38:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Könnyen meglehet, hogy arisztokrata származású politikus lesz Csehország új államfője. Az elnökválasztás első fordulójának legnagyobb nyertese a 74 esztendős Karel Schwarzenberg volt.


A legtöbb cseh közvéleménykutatási intézet alaposan melléfogott előrejelzéseivel, hisz szinte mindegyikük azt jósolta, hogy a kilenc államfőjelölt közül a két volt miniszterelnők, Milo3 Zeman és Jan Fischer szerzi majd a legjobb voksot, és a második fordulóban kettőjük között dől el, ki ülhet majd március elején az államfői székbe. A papírforma azonban alaposan felborult, Jan Fischert megelőzte a remekül kampányoló külügyminiszter, aki mellesleg toronymagasan az ország leggazdagabb politikusának számít. Schwarzenberg csak 42 azer szavazattal maradt el a nagy esélyes Zeman mögött.

A prágai elemzők szerint Fischer túl korán kezdte kampányát, túlságosan is bal- és jobboldal feletti, semleges akart maradni, s kínosan került mindenféle konfliktust.. Általános vélemény, hogy a választás előtti tévévitákban gyengén érvelt, ami nagyban hozzájárult népszerűsége fokozatos csökkenéséhez.

Ezzel éppen ellentétes volt Schwarzenberg kampánya, aki a végén erősített be, régen látott támogatást kapva a cseh értelmiségtől és a média többségétől és a szociális hálokon is hatalmas kampányok zajlottak mellette..

Elemzők szerint a két továbbjutó politikus - Zeman és Schwarzenberg - győzelmi esélyei a második fordulóban nagyon kiegyenlítettek, s a következő két hétben kiélezett kampányra lehet számítani. Érdekesség hogy a fogadóirodák szerint Schwarzenberg az esélyes, igaz csupán minimális mértékben.

Zeman mögé várhatóan felsorakozik a baloldal többsége. Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) már jelezte, hogy híveit Zeman támogatására szólítja fel. Zeman hátránya, hogy bár szociáldemokrata kormányfő volt , a pártot tíz éve elhagyta, s ma éles ellentétek vannak közte és a szociáldemokraták vezetése között.

Schwarzenberg - akinek egyik nagymamája magyar volt - számolhat ugyan a jobboldal és a civil szféra többségének támogatásával, de hátrányára van, hogy egy nagyon népszerűtlen kormány tagja, és a koalíciós TOP 09 párt elnöke.

A január 25-én és 26-án sorra kerülő második forduló előtt három cseh tévé is vitát tervez a két elnökjelölttel. Zemanról közismert, hogy rendkívül tehetséges és jó vitázó. Nagy kérdés, hogy milyen hatása lesz ezeknek a tévévitáknak a választókra. Ugyanakkor az is tény, hogy a cseh média többsége inkább Schwarzenberggel szimpatizál , aki Zemantól eltérően tartósan jó viszonyt ápol az újságírókkal. Könnyen lehet, hogy végülis a médiák befolyása döntheti el az államfőválasztást

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Milos Zeman vagy Jan Fischer?

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Erdő a falon
Lélegző és lélegzetelállító torony Kínában
PÉNZTÁRCA
Hol érdemes bérlés helyett inkább venni?
Lakás az egyetemi évek alatt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ilyen bombanők az önkéntesek Moszkvában!
Mindenkivel szelfiztem, akitől információt kértem
RECIKLI
Küldje a kutyát a boltba!
Kreatív ötletek karanténra

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--