A szupercellák miatt fő a biztosítók feje

A jégverés okozza a legnagyobb károkat

[seifert.p] publikálva: 2016-09-22 08:22:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A viharos időszak nagyján túl vagyunk, így érdemes megvizsgálni, hogy az idei év káreseményei mennyiben különböztek az előző évekétől. A Groupama Biztosító szerint az idén a hozzájuk érkezett több mint 33 ezer lakásbiztosítási kárbejelentés nem számít rendkívülinek, vannak azonban új jelenségek, melyekre érdemes odafigyelniük a lakástulajdonosoknak is.


Az elmúlt évhez képest összességében nem emelkedett a kárbejelentések száma a Groupama Biztosítónál, jóllehet több viharos és heves időjárási jelenség okozott rendkívüli helyzeteket. A társasághoz beérkezett több mint 33 ezer lakásbiztosítási kárbejelentés kárértéke mintegy 2 milliárd forintra rúg. 2016-ban elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest, Veszprém, Vas, Békés megyékből, valamint Budapest térségéből érkeztek kárbejelentések. Az összes bejelentés 60%-a ezekről a területekről érkezett a Groupama Biztosítóhoz, de az ország majd minden régiójából jelentős károkat regisztráltak.



A szupercellák nagyságrendekkel több kárt okoznak



„Ez a kárbejelentési mennyiség éves szinten nem nevezhető rendkívülinek, de időbeli lefolyásuk az előző évekhez képest eltérő, jobban a nyár második felére koncentrálódnak. Kimagasló a jégverés kapcsán tett bejelentések száma, mely lényegesen meghaladja az elmúlt évek hasonló károkra tett bejelentéseinek mennyiségét” – mondta el dr. Máhig Attila, a Groupama Biztosító szolgáltatási ügyvezető igazgatója.

Új jelenség a viharok hevesebb lefolyása, illetve az un. szupercellák egyre gyakoribb kialakulása. Ez utóbbi meteorológiai jelenség azért is okoz gondot, mert jóval nagyobb károkat tud okozni, mint egy „közönséges” felhőszakadás. A szupercella legismertebb jellemzője, hogy hosszabb lefolyású egy átlagos zivatarnál, és a szél iránya is többször megváltozhat az érintett régióban. A tartósabb és hevesebb zivatarfelhőkből álló szupercella nagyobb mennyiségű csapadékot képes lezúdítani, amely nagy eséllyel okoz beázásokat.

A szupercella kísérőjeként a jégeső kialakulásának is nagyobb az esélye, amely az üvegszerkezeteket és műanyag redőnyöket rongálja, illetve a külső vakolat rongálódását, valamint a héjazatok károsodását is eredményezheti. A szupercella hektikusabb és hosszantartó széllökései során valószínűbb a kerítések és kerti építmények sérülése is, ezért érdemes gondoskodni ezek megfelelő védelméről is.

Tippek vihar előttre és utánra

Az idei viharszezonban is számos olyan, az ügyfelek számára bosszantó esettel találkoztak a Groupama Biztosító kárszakértői, mely kis odafigyeléssel elkerülhető lett volna. A biztosítótársaság alább összefoglalja azokat a hasznos tanácsait, melyek segíthetnek az ügyfeleknek, hogy ne érje őket kellemetlenség a kárrendezés során.

A szükséges karbantartásokat végezzük el

Fontos a folyamatos karbantartás: a sérült, károsodott, elhasználódott épületszerkezeteket a további károk elkerülése érdekében érdemes mielőbb megjavíttatni.

Az ereszek, csatornák átjárhatóságának biztosítása szintén fontos, hiszen az őszi falevelek miatt sokszor nem tud elfolyni a csatornában az eső, károsítja a vakolatot, vagy befolyik a házba, de akár le is szakadhat a rosszul rögzített csatorna a terhelés alatt.

Vihar előtt is tegyük meg a szükséges óvintézkedéseket

Ha erkéllyel, terasszal, loggiával vagy udvarral rendelkezünk, a közelgő vihar előtt érdemes ellenőrizni, hogy a szabadban hagyott tárgyakat védett helyre tettük-e. A házat, lakást úgy érdemes elhagyni, hogy a szellőztetésre nyitva hagyott nyílászáról becsukásáról is gondoskodunk.

Nagyobb értékű szórakoztatóelektronikai berendezéseinket érdemes az antenna kábelről leválasztani.

Jó, ha gondolunk gépjárművünk biztonságára is: ha tudjuk, hogy jégverés közeleg, álljunk be fedett helyre - saját garázsunkba vagy akár egy közeli bevásárlóközpont mélygarázsába, de az is megoldás, ha letakarjuk az autót pléddel vagy jégvédő paplannal.

Ellenőrizzük lakásbiztosításunkat

Annak érdekében, hogy otthonunk ne legyen alulbiztosítva, 3-4 évente mindenképpen nézessük át lakásbiztosítási szerződésünket, de ha valamilyen változás állt be ingatlanunkkal kapcsolatban, akkor sűrűbben is. Ha valamilyen bővítés történt az ingatlanon, például melléképület, új emelet vagy medence épült, ezeket érdemes bevonni a lakásbiztosítási szerződésbe, különben ezek károsodására nem tud fizetni a biztosítótársaság.

A biztosítás ellenőrzése során érdemes arra is figyelmet fordítani, hogy szerződésünk kiterjed-e villámcsapás másodlagos hatása fedezetre, illetve, hogy a szerződésben az erre a veszélynemre meghatározott limit elegendő-e, hiszen az egyre gyakoribbá váló villámlások következtében károsodhatnak a villámvédelmi berendezések, de akár a nagy értékű szórakoztatóelektronikai készülékek is.

Kárenyhítés, kárbejelentés és fotózás – minél előbb tegyük meg!

Ha megtörtént a baj, a legfontosabb, hogy a lehető legrövidebb időn belül jelentsük be a kárt a biztosítótársaságnak, illetve, ha szükséges, akkor természetesen a Katasztrófavédelemnek is.

A megsérült, megbontódott épület ideiglenes védelméről is gondoskodni kell, hogy ne károsodjon még jobban. Ha törmeléket, maradványokat kell eltávolítani például a lakótérből, akkor nyugodtan tegyük meg, nem kell megvárni, amíg a kárszakértő megérkezik, tanácsos azonban a maradványokat megőrizni a szemléig.

Az elöntési, beázási, átnedvesedési károk esetén fokozott óvatossággal bánjunk az elektromossággal: amennyiben indokolt, szakember által történő átvizsgálásig áramtalanítsunk!

A fentiek mellett fontos, hogy készítsünk lehetőleg több fotót a kárról, dokumentáljuk a kárt! Ezek nagyban segítik és gyorsítják is a kárrendezés folyamatát, megelőzhetővé teszik a vitás helyeztek kialakulását.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Olaj ömlött a tengerbe Rijekánál
Veszélyben a turizmus a Kvarner-övölben
PÉNZTÁRCA
Lassan bealkonyul a készpénznek
Néhány év és a kártya lesz az abszolút nyerő
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Körbekóstoltuk a világot kettőtől hatig
Mit ehetünk-ihatunk a dubaji expón?
RECIKLI
Pestlőrincre gurult a Juventus kamion
Hódítottak a hulladékruhák a Zila kávéháznál.

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--