A grazi terepjárós gyilkos pszichéje

Családi konfliktus is lehet a háttérben

[seifert.p] publikálva: 2015-06-21 07:04:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A kriminálpszichológus szerint kiszámíthatatlanok a grazihoz hasonló erőszakos bűncselekmények. Erről Végh József beszélt az M1 aktuális műsorában.


Terepjáróval száguldozott és járókelők közé hajtott szombaton az ausztriai Graz belvárosában egy 26 éves férfi, hárman meghaltak és 34-en megsérültek, közöttük három gyermek.

Hat felnőtt állapota szombat este továbbra is válságos volt, közülük néhányan épp műtéten estek át. Korábban Hermann Schützenhöfer stájerországi tartományi kormányfő azt mondta, a sérültek közül tizenegy beteg élete forog veszélyben.

A késsel felfegyverkezett elkövetőt őrizetbe vették a hatóságok. Tettét valószínűleg egyedül hajtotta végre.

Végh József szerint az eddig tudható információkból azt lehet leszűrni, hogy egy paranoid emberről lehet szó, aki valószínűleg már korábban is erőszakos ember lehetett.

Az ilyen eseteket megelőzni nem lehet, hiszen gyakran nincs semmilyen előjele az ilyen erőszakos cselekedeteknek - mondta a szakember, hozzátéve, valószínűleg családi konfliktus állhat tette hátterében.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Csak 15 ezer fölött kér pin-kódot
Áprilistól így is csökken a fertőzésveszély
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Szavazz Te is Budapestre!
Holnapig voksolhatsz a legjobb európai desztinációra
RECIKLI
Jégkorszaki növényeket találtak
Jurassic Park a való világban

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--