A Depeche Mode kezd a VOLT-on

Kedden indul a soproni fesztivál

[Kovacs R.] publikálva: 2018-06-25 17:09:00 | Nyomtatásprint

hírkép

5 nap alatt 150.000-nál is több vendéget várnak Sopronba, a 26. Telekom VOLT Fesztiválra, ahol a legnagyobb küzdőtér elé épülő Telekom Nagyszínpad hét emelet magas, szélessége 24 méter, a súlya pedig több, mint 200 tonna. Nem csoda, hogy a méretek is gigantikusak, hiszen ma már a világ könnyűzenei élvonala adja egymásnak a mikrofont a VOLTon. “Pár éve még álmodni se mertünk arról, hogy a Depeche Mode első, magyarországi fesztiválkoncertjével éppen a Telekom VOLT Fesztiválra érkezik majd.” – mondta el a hétfői sajtóbejáráson Lobenwein Norbert, a VOLT egyik alapító-főszervezője.


5 nap alatt 150.000-nál is több vendéget várnak Sopronba, a 26. Telekom VOLT Fesztiválra, ahol a legnagyobb küzdőtér elé épülő Telekom Nagyszínpad hét emelet magas, szélessége 24 méter, a súlya pedig több, mint 200 tonna. Nem csoda, hogy a méretek is gigantikusak, hiszen ma már a világ könnyűzenei élvonala adja egymásnak a mikrofont a VOLTon. “Pár éve még álmodni se mertünk arról, hogy a Depeche Mode első, magyarországi fesztiválkoncertjével éppen a Telekom VOLT Fesztiválra érkezik majd.” – mondta el a hétfői sajtóbejáráson Lobenwein Norbert, a VOLT egyik alapító-főszervezője.

A legszerethetőbb hazai fesztiválként nyilvántartott VOLT egyben a legeklektikusabb esemény címére is joggal pályázhatna. A Depeche Mode-ot az Iron Maiden, az itthon először koncertező Avenged Sevenfold, a Limp Bizkit, a Hurts és Steve Aoki követi a headlinerek soréban, de tízezres közönség várja a szombati záróbulit is, amelyen a ’90-es évek legnagyobb dance-sztárjai lépnek színpadra – mint például a Safri Duo, az Eiffel65, vagy a Mr. President. “Minden bizonnyal ennek a sokszínűségnek is köszönhető, hogy idén a rekordszintű bérleteladás mellett több tízezerrel nőtt az eladott napijegyek száma is.” – tette hozzá Fülöp Zoltán, a VOLT másik főszervezője, akitől azt is megtudtuk, hogy a csütörtöki nap már teltházas, a többi napra még a helyszínen is lehet jegyet váltani. Szállást csak nagy szerencsével találhat, aki Sopronban és környékén keresgél: hónapokkal ezelőtt már a környező osztrák szálláshelyek is megteltek a VOLT vendégeivel. Nem véletlen, hiszen a VOLT elismerten az egyik legnagyobb turisztikai attrakció idehaza.

Az OTP Junior-Petőfi Rádió Nagyszínpad fölé idén 1.000 m2es fedés kerül, a talajt 10.000 m2-en fedik különféle talajtakarók. Az új helyen felépülő óriáskerékről egy tízemeletes ház magasságából nézhetünk körül a VOLTon, de Sopronra és a környező osztrák városokra is rálátunk majd innen. A Telekom Téren egy időben összesen 1400 ember használhatja az ingyenes wifit, a 252 db telefontöltő pedig (a nyitva tartási időn belül) minden nap déltől éjfélig, összesen 56 órán keresztül áll majd a fesztiválozók rendelkezésére.

600 db WC, 150 tusoló, 400 fős biztonsági szolgálat, 200 fős egészségügyi bázis és egy minikórház is felépül a VOLTon. “Az idei újdonságok között említésre érdemes a Hello Hungary Village, ahol az ország legismertebb YouTube-erei közül négyen égész nap élőben mutatják be Sopront és a VOLTot. Ugyancsak új helyszín a Telekom Secret Garden, ahol – nevéhez hűen – csak meglepetések és titkok várják a fesztiválozókat.” – mondta el Filutás Anna, a VOLT főkoordinátora.

Jelentős újítás, hogy a VOLTon csak ún. repoharat használnak. A fesztiválozók 450 Ft-ért vásárolhatnak olyan, egyedi tervezésű poharat, amely nem visszaváltható ugyan, de nem kell mindvégig magukkal hordaniuk, bármikor tokenre váltható a VOLT ideje alatt, majd ennek átadásval egy újat szerezhetnek be a következő vásárláskor. A VOLT szervezői biztosra veszik, hogy ezzel egészen minimálisra csökken idéntől a hulladéktermelés a fesztiválon.

Bár a VOLT a számok tükrében a magyarok kedvence, egyre nagyobb az érdeklődés külföldről is. A Visegrádi Csoport Magyar elnöksége alkalmából a VOLT nyitónapján egy cseh, egy szlovák és egy lengyel zenekar is fellép Sopronban, “cserediákként” pedig a Nagy-Szín-Pad! verseny döntősei a három ország fesztiváljain vendégszerepelnek.

A világsztárok igényeit a legtöbb esetben igen költséges megoldani. Főként azért, mert már az érkezésük is sokszor különrepülőkkel történik, Bécs legdrágább szállodáihoz ragaszkodnak, de persze akadnak érdkes kívánságok is.

Az idei fellépők között a virág a menő: az egyikük egy váza frissen vágott csokrot kért, hangsúlyozva, hogy liliom nem lehet közte, és felírt még további egy nagy csokor virágot, ebben nem volt megkötés. Mindemellett még három levendula illatú folyékony szappan is áll a kívánságlistájukon. Egy másik fellépő pontosan 36 fehér rózsát kíván, a kérés, hogy hosszúszárú legyen, tüske és levél nélkül. Mások - egyebek mellett - egy nagy üveg babaolajat írtak a listára, egy sztár DJ 8 db AA-s és 4 db AAA-s ceruzaelemet, 12 pár fülhallgatót, 6 pár férfi alsót és ugyanennyi sportzoknit szeretne. Az idei VOLT egyik legkeményebb csapata pedig egy mosógéppel érkezik, amit a szervezőknek kell bekötni a backstage-ben. A legizgatottabb azonban minden bizonnyal az a soproni fodrász lehet, aki lehetőséget kap, hogy kedvenc csapata, a Depeche Mode frizuráját készítse el a koncert előtt a backstage-ben…

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



125 magyar fellépő a VOLTon

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Hőségriasztás Budapestre, majd jön a hideg
Szélsőséges időjárás Magyarországon
PÉNZTÁRCA
Kapukkal zárják le a Ferihegyi repülőteret
Megszűnik a szabad bejárás a repülőtérre
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Megint lezárják Csernobilt
Kitiltották az atomkasztrófa helyszínéről a turistákat
RECIKLI
Meghökkentő zöldjárművek a Hungaroringen
Seregszemle az energiatakarékosság jegyében

Itt jártunk: Wales

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Parlamenti szex a mosdóban

Okostelefonra vették a képviselői pásztorórát

2. Megfogta-e a püspök az énekesnő mellét?

Mutatjuk, mi történt

3. Csak ronda nőket meg pasikat mutathat a tévé?

Amikor túllépünk egy határon

4. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

5. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

6. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

7. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

8. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

9. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

10. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

Műsoraink
2018.12.14. 18:35 Világszám - Inforádió
Írország, Skócia
2018.12.15. 10:05 Világszám - Inforádió
Nagy-Britannia
2018.12.16. 10:35 Világszám - Inforádió
Írország, Skócia ism.
Közösség
Nap lánya

A rocksztár exfelesége

Szófelhő / Archív
--