Főhősünk egyszer csak Limában találta magát a világ másik végén. Megkezdődtek a kalandok, melyeknek természetesen se vége, se hossza. „Miután mindent megbeszéltünk, azért elmentünk várost nézni, és kipróbálni valamelyik helyi gyorséttermet, ami majdnem olyan, mint bármelyik másik: sült krumpli, hambi. (Ők is mádják a menő amerikai cuccokat) A város nagy, piszkos és zajos, igazi óriásváros, de szépséges házak és parkok vannak benne pálmafákkal, zenélő kút helyett vízfalra vetített balett-táncosokkal és különleges szökőkutakkal.

Armando, a kissé szótlan kísérőnk jött, és intézett mindent. Mi azt sem tudtuk, merre járunk, így száz százalékig rábíztuk az életünket. Taxi. Elég fura, eleve nem gondoltam volna, hogy az, mert nem látszik rajta. Szakadt, koszos-fehér, “istentudjamilyenrégi” valószerűtlen márkájú kocsi, bárminemű jelzés nélkül. Valamit egyezkednek, aztán döcc, elindulunk. Kiszállva a taxiból (vagy miből) csalinkáztunk az emberek, szagok és a fura büfékocsik forgatagában, tolakodva a még furább különböző járgányok között. Armando mindeközben nagy gonddal magyarázta, hogy a csomagjainkra figyelnünk kell: erősen fogjuk amíg a buszhoz nem érünk velük. Nézzük meg, hova teszik, és mikor megáll a busz valahol, mindenképp menjünk oda megnézni, nem cseni-e el valaki a cuccainkat.”

De vajon mit jelent a különleges „S” betű a falon? Ha kíváncsiak vagytok olvassátok el a www.kozepsuli.hu perui tudósításait.