3,5 millió forint egy rendszámtábláért
A világ legdrágább fémlapja kapható Sanghajban
[j.protic] publikálva: 2013-03-25 11:49:00 | Nyomtatás
Minden eddigi rekordot megdöntve a 90 ezer jüanos határt is átlépte Sanghajban a rendszámtábla ára, melyet már befektetésként, "spekulációs" céllal is vásárolnak.
A korlátozott számú, havi árverésen értékesített rendszámtáblák átlagos ára a kelet-kínai metropolisz történelmében a hétvégi aukción először lépte át a 90 ezer jüanos (3,4 millió forint) határt, átlagára jelenleg 92 ezer jüan (3,5 millió forint) körül alakul.
A világ legdrágább fémlapja nevet is kiérdemlő táblácska ára kilencedik hónapja töretlenül emelkedik, az év elejéhez képest 20 ezer jüannal (766 ezer forint) nőtt.
A 24 milliós városban havonta mindössze 9 ezer autótulajdonos kaphat rendszámtáblát, ezekért a hétvégén több mint 20 ezer ember versengett. A kvótákkal a városvezetés az utcákon közlekedő autók számát kívánja határok közé szorítani.
Az árak emelkedésére a jövőben is számítani lehet, az átlagbérek növekedésével és a középosztály szélesedésével mind többen vennének autót maguknak. Egyre nő a száma azoknak is, akik befektetésként is tekintenek a fémlapocskára, s a további drágulásban reménykedve "vásárolnak be" előre, később sok ezer jüannal többért továbbadva a rendszámtáblát.
A rendkívül magas árak miatt sok autótulajdonos panaszkodik, a rendszámtábla ára ugyanis egy középkategóriás autó árával egyenlő, egy új Volkswagen Polo például 77 ezer jüan (3 millió forint).
Az árak irreálisan magas voltát az elmúlt hónapokban a helyi vezetés is elismerte. Március közepén - a spekulációt megakadályozandó - elrendelték, hogy a már forgalomban lévő táblák ára nem haladhatja meg az újonnan értékesítettekét.
A hatóságok további lépéseket is fontolgatnak, többek közt arra készülnek, hogy külön árverést rendeznek a magánszemélyeknek és a vállalatoknak.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás