13 sérült, árokba zuhant egy busz Makónál

A forgalmat csak délutánra tudták helyreállítani

[szorenyi.p] publikálva: 2014-09-22 18:05:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Donka Ferenc

Az út menti árokba zuhant az a román busz, amely hétfőn délelőtt borult föl a makói elkerülőút körforgalmában, az M43-as autópálya földeáki lehajtójánál. 13-an mégsérültek. A forgalom csak délután tudott újra megindulni. A sofőr valószínűeg elnézte a körforgalmat.


A kétszintes jármű Olaszországból tartott Romániába. A busz ablakait a tűzoltók több helyen is kitörték, azokon keresztül menekítették ki az utasokat.

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a helyszínről 13 embert szállítottak kórházba a mentők, az elsődleges adatok szerint közülük ketten sérültek meg súlyosan. A delmagyar.hu tudósítása szerint a vezető későn észlelte, hogy körfogalomhoz érkezett, vészfékezett, de már nem tudott bekanyarodni.

A rendőrség tömegszerencsétlenséget eredményező közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indított nyomozást – tudatta a százados.

A busz sértetlen utasait, tizenkilenc embert a makói rendőrkapitányság épületébe szállították, és ott enni és inni kapnak.

A közlekedési helyzet délutánra normalizálódott.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Már a sörfogyasztás is jelzi a vírust
Jelentősen csökkentek az eladások
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mivel vár Srí Lanka?
A könnycsepp-szigeten minden van
RECIKLI
Mi lesz digitális javainkkal a halálunk után?
Hogyan örökítsem át a titkos jelszót?

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--