100 rendőr levadászta a notórius fenyegetőt

Nyaralók felgyújtásával is gyanúsítják a férfit

[seifert.p] publikálva: 2016-05-22 07:54:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Budaörsi áruházak ellen elkövetett bombafenyegetésekkel és budaörsi nyaralók felgyújtásával gyanúsítanak egy 22 éves fiatalembert, akit egy budapesti nyilvános telefonfülke közelében fogtak el - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelt ügyek főosztálya bűnügyi támogató osztályának vezetője.


A budapesti fiatalember a gyanú szerint február óta tizenegyszer fenyegetett meg budaörsi áruházakat. Az ügy felderítésére száztagú nyomozócsoportot hozott létre a BRFK, munkájuk eredményeként sikerült elfogni a gyanúsítottat, miután pénteken ismét fenyegetőzött.

Az ügyben több száz embert hallgattak meg, háromszázötven bűnjelet foglaltak le.

A gyanúsított kihallgatásán elismerte a fenyegetéseket, és elmondta azt is, hogy Budaörsön az elmúlt két évben több nyaralót is felgyújtott. Ezt a gyanút alátámasztják a házkutatáson lefoglalt bizonyítékok - mondta Sulyok Vilmos.

Az osztályvezető az MTI kérdésére azt felelte, hogy van elképzelésük arról, mi motiválta a fiatalembert, ám a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem mondott többet.

Az elmúlt két évben 49 nyaralógyújtogatás ügyében indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen, és vizsgálják, hogy hány eset köthető ehhez a fiatalemberhez - közölte.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kiderült, ki a királyi család kedvence
Vilmos és Katalin gyerekeknek válaszolt
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Kalandozás egy volt portugál gyarmaton
Mozambikban járt fotós kollégánk
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--