Minden készen áll, hamarosan VeszprémFest

Idén újabb helyszínekkel várják a résztvevőket

[L.Eszter] publikálva: 2015-06-02 16:28:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A gitárok pendülnek, a trombiták harsognak, a zongorák felcsendülnek és megkezdődődnek a VeszprémFest idei programsorozatai.


„Roger Hodgson koncertjére hamarosan elkelnek a jegyek” – mondták viccelődve a VeszprémFest sajtótájékoztatóján, jelezve hogy idén ő az egyik legnagyobb húzóerő az előadók között. Persze jegyek még kaphatóak és több más fellépő koncertjén is lehet majd tombolni.

„A VeszprémFest rendkívül igényes programkínálatával, magyar és nemzetközi művészeti produkcióival egyedülálló módon színesíti a hazai kulturális eseménynaptárt” – nyilatkozta Simon Zsolt, a TV2 Csoport társtulajdonos, ügyvezető igazgatója.

„Roger Hodgson gyerekkoromban hagyott bennem mély nyomokat és kíváncsi vagyok arra, hogy ebből mi maradt meg, bár ahogyan néztem a videókat, úgy tűnik, hogy minden. Kíváncsi vagyok Emeli Sandé fellépésére  is, mert őt a koncert elején még nem láttam és tényleg nagyon érdekel. Több ismerősöm is elragadtatással beszélt londoni koncertjéről. Egyébként zeneileg Dee Dee Bridgewater produkciója is kifejezetten érdekel, úgy gondolom az zeneileg is egy unikális koncert lesz.” –mondta a Világszámnak Mészáros Zoltán ügyvezető igazgató, aki egyúttal a VeszprémFest megálmodója.

„A Class FM hallgatóinak egyik kedvenc külföldi előadója Emeli Sandé. Nagy öröm, hogy nyáron élőben is láthatjuk Magyarországon, így számunkra evidens volt, hogy ennek az eseménynek kell a Class Nyár 2015 egyik alappillérévé válnia.” - említette a Class FM programigazgatója, Tiszttartó Titusz.

A nagy nevek között fog szerepelni még a Kool & Gang, akik 45 év után is elementáris erővel képesek berobbanni a színpadra sajátos amerikai disco, Jazz, R&B és soul zenei stílusukkal. A már említett Dee Dee Bridgewater mellett Irvin Mayfield trombitaszólama is felszólal majd, akárcsak a New Orleans Orchestra zenéje.

Az új helyszínek is ígéretes programokkal kecsegtetnek. A FestGarden festői Historia Kertében három estén át élvezhetik majd a jazz muzsika szólamait. Elsőként Mike Stern és Didier Lockwood debütál majd a színpadon. A következő napokon Jack DeJohnette Made in Chicago lemezét is hallhatják felcsendülni, de Carmen Souza és Theo Pascal sem hagyja el jó hangulat nélkül a színpadot.

A Rozé, Rizling és Jazz Napok már ismert kísérő rendezvényei a fesztiválnak. Balatoni borok, kézműves ételek és rengeteg koncert mindezt megspékelve egy kis gasztronómiai élménnyel.

A Veszprém Várban Az Ex – A. E. Bizottság a Palotában címmel kínálnak rendhagyó kulturális programokat. A képzőművészek között megtekinthetjük feLugossy László alkotásait és részesei lehetünk az efZámbó Happy Dead Band Akusztik és a Wahorn Airport előadásának.

A programok sorát idén egy új helyszínnel zárják, méghozzá a FestPresszó színterén. A Movits! svéd hip hopot swinggel ötvöző zenéje már önmagában figyelemfelkeltő. A zárónap közeledtével pedig a Moonlight Breakfest teszi feledhetetlenné a 12. VeszprémFest rendezvényét.

„Külön öröm, hogy a remekül válogatott,szerteágazó programjairól híres VeszprémFest is immár a Nagyon Balaton kínálatát színesíti” - jelentette ki Lobenwein Norbert, a Nagyon Balaton főszervezője.

"Megtisztelő, hogy a VeszprémFest főtámogatójaként idén is egy világszínvonalú kulturális eseményhez csatlakozhatunk” - mesélt érzéseiről Nagy Csilla, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. megbízott kommunikációs igazgatója.

„Mivel szabadtéri fesztivál vagyunk, így reméljük, hogy jó idő lesz, ha viszont esne az eső, arra is kialakítottunk egy külön helyszínt. Nyilván előfordulhat más probléma is. Megesett már, hogy egy előadó 10 nappal a koncert előtt mondta vissza a fellépését, torokgyulladás miatt. A megoldás ilyenkor az, hogy pótoljuk az előadót. Ez nehéz ügy, reméljük, hogy idén ilyen nem lesz.” – mondta nekem Mészáros Zoltán, bízva abba, hogy idén zökkenőmentesen fognak zajlani az események.

 

Fotó: http://veszpremfest.hu/

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Nem csak eltűnnek, újakat is találnak
71 fajt fedeztek fel az idén
PÉNZTÁRCA
Futás a repjegy áráért
Nem igyekeznek fizetni a társaságok
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Fata Morgana a homoktenger szélén
Mire képes a kiszáradt sóstó
RECIKLI
Elkezdték kiemelni a Szőke Tiszát
1917-ben még IV. Károlynak hívták

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--