Ikonikus figura lett a kínai Mikulás

Elvis Tsui bámulatos sikert könyvelhetett el!

[Ujvári] publikálva: 2018-12-25 17:32:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Elvis Tsui filmszínész, aki korábban egy hongkongi vígjátékban Mikulás jelmezben szerepelt, az internet szupersztárja lett. A királyi k...va című hongkongi filmvígjáték tisztes sikert aratott a kilencvenes években, de a most 57 éves Elvis Tsui bámulatos sikert könyvelhetett el: a több mint 700 millió kínai internetező számára ő lett a Mikulás!


Kínában kevés keresztény éldegél és a hatalom nem kedveli őket túlságosan. A Mikulás figurája azonban a karácsonyi vásár elengedhetetlen kelléke Kínában is. A kínaiaknak hazai Mikulás kellett, és Elvis Tsui pompásan játssza is a szerepet.

A China Daily megjegyzi: az sem hátrány, hogy a filmvígjátékban Oboi szerepét játssza a kínai Mikulás. Oboi ugyanis kínaiul körülbelül úgy hangzik, hogy all buy! Vagyis minden az eladás körül forog. Ezt mindenki megérti Kínában is, ahol a döntő többségnek halvány fogalma sincs a kereszténység történetéről vagy Szent Miklós püspök életéről. A lényeg az, hogy a világ legnagyobb népének is van immár saját Mikulása, aki a karácsonyi vásár idején aktivizálja magát.

A kínaiak előszeretettel mutatnak rá, hogy annak idején a Coca Cola reklám emberei találták ki a modern Mikulás figurát. Így Kínában sem látnak semmi furcsát abban, hogy a saját Mikulásuk nem más, mint egy szuper salesman, aki szinte mindent el tud adni az ünnepek idején. Kínában az igazi ünnep a Hold újév, mely február elejére esik. A kereskedők most azzal próbálkoznak, hogy a karácsonyi vásárt elhúzzák addig. Ehhez pedig nélkülözhetetlen a saját kínai Mikulás.

Főkép: news.cgtn.com

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Elefánt a Mikulás Thaiföldön

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
30 ezer kilométernyi szemét
A Föld Napján ismét szemetet szednek az utak mentén
PÉNZTÁRCA
Ezeket kaphatod ingyen az OTP-től
A Simple csomagot a pályakezdőknek találták ki
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Érkezik az Orient-Express Budapestre
Augusztus 31-én fut be a legendás luxusvonat
RECIKLI
Az éltető metángáz
Hasznosítják a termálfürdő melléktermékét Túrkevén

Itt jártunk: Goa

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Megmérgezték a bunga-bunga modellt?

Rejtélyesen halt meg a koronatanú

2. Tanár-diák szex a tanteremben

A fiú még csak 17 volt, a tanárnő majdnem 30-cal több

3. Mi volt Lady Churchill és a királynő közt?

Filmen a 18. századi féltékenységi dráma

4. Pucéron kampányolt a professzor asszony

A Brexit meztelenné tesz

5. Meghalt a híres csók háborús hőse

Öröm vagy szexuális zaklatás?

6. Sporttörténeti per kezdődött

Indulhat-e a nők között Semenya?

7. Hogy lett Párizs a szerelem városa?

Nászutasok a prostik nyomában

8. A Valentin-nap sötét múltja

Kecskevér, bőrkorbács és meztelen rohangászás

9. Pikáns fotókkal zsarolják Jeff Bezost

Miért került célkeresztbe a világ leggazdagabb embere?

10. Pucéran Párizsban

Meztelen volt a közönség a színházban

Műsoraink
2019.03.22. 18:35 Világszám - Inforádió
Goa
2019.03.23. 10:05 Világszám - Inforádió
India
2019.03.24. 10:35 Világszám - Inforádió
Goa ism.
Közösség
Nap lánya

Kertvárosi szépség

Szófelhő / Archív
--